Elizabeth Barrett Browning : PORTUGÁL SZONETT (1 a 44-ből)

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong

nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...

Byron: TÖBBÉ NEM CSATANGOLUNK

Többé nem csatangolunk hát
ily késő éjbe már,
bár szivünk csöppet se lomhább,
s ragyog még a holdsugár.

Kardról lehull a hüvely
és a lélekről a mell,
nem liheghet szűntelen:
a szívnek béke kell.

Bár az éjben érzelem gyúl,
s túlhamar megtér a nap,
nem csatangolunk ezentúl
holdas ég alatt.

(Devecseri Gábor)


SOHA TÖBBÉ NEM SÉTÁLUNK

Hát soha többé nem sétálunk
Oly későn az éjben,
Bár szívünk még őrzi álmunk,
S a hold még ég a fényben.

S bár az éj még őrzi vágyunk,
S bár a nappal közeleg,
Soha többé nem sétálunk
Hold alatt és fény felett.

(Szabó Lőrinc?)