R. Burns: JOHN ANDERSON, SZIVEM, JOHN

JOHN ANDERSON MY JO

John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.

John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.

Szabó Lőrinc

Elizabeth Barrett Browning : PORTUGÁL SZONETT (1 a 44-ből)

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong

nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...

Percy Bysshe Shelley: Indián szerenád

Első álmom rólad volt,
első álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
huzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!

Csitt! a fekete folyón
illat és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne ott az éj.
Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szivén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.

Jaj, büvölj föl a füből!
Halok! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
szerelmed mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szivem dobzörgése vad:
szorítsad szived fölé,
talán ott majd megszakad...

(Babits Mihály fordítása)

Robert Burns: Nyugati szél

Nyugati szél s vad puskaszó
a kedves ősz futára;
rebbentve rajt repül a fajd
hangafüves határba.
A gazdaszem most szívesen
néz ringó, ért kalászra;
a hold ragyog, kószálgatok
s az álmom ő, a drága.

Fogoly termő mezőkre száll,
hegy csal szelíd liléket,
szalonka völgyeket szeret,
gém forrásos vidéket;
galamb helye: lomb sűrüje,
min emberszem se lát át,
kökény-bozót bujtat rigót,
vadrózsalomb poszátát.

Örömeit vad és szelíd
madár künn megtalálja;
ez rajba száll, csapatba áll,
az úgy boldog, ha árva.
El innen, el! Riaszt a hely,
vidéke zord vadásznak,
ne halljam itt vad hangjait
s rángó szárnyat se lássak!

Csodás az est, Peggym, szeresd,
suhog a fecske szárnya;
az ég be kék, s a szép vidék
bágyadt-zöld s barna sárga;
menjünk vigan s nézd boldogan,
mit friss szem megcsodálhat;
vetés sora s galagonya
és mennyi boldog állat.

Halkan megyünk, beszélgetünk
s csak holdunk lát, a fényes,
derekadon erős karom
s vallom: szeretlek, édes!
A rózsatő, ha jő eső,
a gazdaszem kalásznak
úgy nem örül s nem lelkesül,
mint én, drágám, ha látlak!

Áprily Lajos