Elizabeth Barrett Browning : PORTUGÁL SZONETT (1 a 44-ből)

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong

nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...

CHARLES BAUDELAIRE : A MACSKA

2

Balzsamos barna s szőke szőre
annyira, hogy egy délután,
mert egyszer megcirógatám,
egy illat lettem én is tőle.

Ő a hely áldó szelleme,
mindent birodalmában ő visz:
ítél, kormányoz, ihlet, őriz;
tündére tán, tán istene.

Ha szemeim, delejbe vonva
e szeretett cicám után
fordulnak, és ha azután
benézek újra enmagamba:

csodálva látom ott megint
sápadt szemének ritka lángját,
eleven opált, tiszta lámpást,
amint meredten rámtekint.

(Babits Mihály)

Charles Baudelaire. A MACSKA

1.
Mintha az lenne a lakása,
agyamban ide-oda jár
egy szép nagy macska, - csupa báj.
Alig hallatszik nyávogása,

oly diszkrét hangja, halk s nemes:
de, ha dorombolás, ha morgás,
egyforma mély s dús zenecsorgás:
és bája s titka éppen ez.

E hang, mely gyöngyözik, szivárog
betölt, mint dús folyású dal
és részegít, mint bájital –
hogy be ne hatna nincs oly árok,

nincs, melyet nem csitítana láz,
nincs melyet nem hevítene, mámor.
Szavakra nincs szüksége, bár oly
Beszédes, mint tán senki más.

Hol a vonó, mely úgy bemarna
lelkembe, művész hangszere,
királyi fülnek szánt zene,
húr, melynek lenen oly hatalma,

mint hangodé, talány-cicus,
szeráfi macska, macska-démon,
kiben, mint egy angyalba, finom
minden tag és harmonikus?!

Babits Mihály fordítása