Kipling: Dal a Kabirról

Ragyogott a világ, ahol ő honolt:
sok földje, cseléde, birtoka volt.
Testére lepelt vett egy napon,
s elment az örök bajragi-nyomon.

Gyékénye az út, hol a föld pora dől:
aszal és a kikar fedi hő nap elől,
hazája mező és pusztai gyom,
igazat keres ő bajragi-nyomon.

Akárkire néz: oly tiszta e szem!
(Egy volt, Egy van, s örök Egy leszen.)
A Tett piros köde széjjeloson,
halad ösvényén bajragi-nyomon.

Barangol, amíg megismeri:
mi a rögbeli, állati, isteni.
Testére lepelt vett egy napon,
s elment az örök bajragi-nyomon.

Keats: AZ ŐSZHÖZ

Halk párák s édes ízek évszaka
Jössz s hű híved, a sárga nap örül
És összefogtok s dús fürtök soka
Csügg a szőlőn a nádtetők körül,
Vén alma-ágat áldott súly töret
S zamat tölt minden őszi magvakat,
Dinnye dagad, feszül édes bele
A mogyoróknak s száz bimbó fakad:
Késő virág, minőt a méh szeret,
S már azt hiszi: örök méz-szüret,
Bár nyári sejtje csordultig tele.

Ki nem látott még téged? Kiszököm
S megleslek gyakran csűrök közelén,
Ülsz gondatlan a téres küszöbön
S hajad lágyan leng a cséplés szelén,
Vagy épp aratsz s halk mákillat hatol
Hozzád s elaltat és nem éri már
Sarlód a szomszéd, reszkető kalászt,
Vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
Patak tükrére s friss italra vár,
Vagy bor-prés mellett les lassú, sóvár
Szemed, hogy végső cseppig hullni lásd.

Hol a tavasz nótái? mind halott?
Mi gondod rá! van néked is zenéd:
Míg esti felleg sző be halk napot
S a tarlón rózsák színét szűri szét,
A parti fűzfák közt busongva dong
A szúnyograj, mely száll meg szétomol,
Mert kapja-ejti kényén könnyű lég,
Kövér nyáj béget s visszazeng a lomb,
Tücsök cirpel, veres begy is dalol:
Vékonyka fütty a szérűskert alól
S gyűlő fecskék zajától zúg az ég.

Fordította: Tóth Árpád

CHARLES BAUDELAIRE : A MACSKA

2

Balzsamos barna s szőke szőre
annyira, hogy egy délután,
mert egyszer megcirógatám,
egy illat lettem én is tőle.

Ő a hely áldó szelleme,
mindent birodalmában ő visz:
ítél, kormányoz, ihlet, őriz;
tündére tán, tán istene.

Ha szemeim, delejbe vonva
e szeretett cicám után
fordulnak, és ha azután
benézek újra enmagamba:

csodálva látom ott megint
sápadt szemének ritka lángját,
eleven opált, tiszta lámpást,
amint meredten rámtekint.

(Babits Mihály)

Percy Bysshe Shelley: Indián szerenád

Első álmom rólad volt,
első álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
huzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!

Csitt! a fekete folyón
illat és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne ott az éj.
Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szivén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.

Jaj, büvölj föl a füből!
Halok! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
szerelmed mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szivem dobzörgése vad:
szorítsad szived fölé,
talán ott majd megszakad...

(Babits Mihály fordítása)